Nógrád

Község Önkormányzatának honlapja

Májusfa állítás

nograd kozseg majusfa allitas 01

Molnár Istvánné Zsuzsi néni elmondása alapján Megéltem már 70 évet Hála istennek, de amióta csak emlékszem a májusfa állítás szokás volt Nógrád községben. Az elején már szeretném tisztázni, hogy Nógrádon a májusfát kicsit a tótos beszéddel összekapcsolva májfának hívták. Ezt én is így szoktam meg, és úgyis szeretném leírni, mert így maradt meg az emlékezetemben. Minálunk a májfát gyertyánfából vágták, de ezt minden faluban különböző fából állították fel. Korai tavaszon a gyertyánfának már szép lombja volt. A legények már egy héttel május elseje előtt, baráti csoportokba társulva megbeszélték, hogy hová és hány leánynak hoznak májfát. Volt olyan is, hogy két legény vállon cipelte, de ahol 4-5 legény is összeállt azok kocsi szekérrel hozták. A szekér oldalait beszedték, középen szétkapcsolták és megtoldották a szekeret egy vendégrúddal, így aztán végig rá tudták fektetni a hosszú sudár magas májfákat, mert egy szép májfának legalább 15 méter hosszúnak kellett lenni.

nograd kozseg majusfa allitas 02 nograd kozseg majusfa allitas 03

Mikor a szállítás már meg volt oldva, akkor a legények elmentek és beszéltek a kiszemelt lányokkal. Minden legény ahhoz a lányhoz ment, akinek szeretett volna udvarolni, és tetszett neki az a lány. Azt ugye illő volt meg kérdezni, hogy hozhat-e májfát. A lány húzódozott, szerénykedett, hagyta magát kéretni egy kicsit, vagyis nem mondott igent az első szóra. A legény csak kérte tovább, de ha a lány nem fogadta, a legény ezt megunta, és azt mondta a lánynak: Na, jól van, ha nem akarod, akkor is elhozzuk, felállítjuk öreg cipőkkel, bakancsokkal. Ekkor a lány nagyon meg ijedt, hogy ez milyen szégyen és csúfság lenne hát akkor már gyorsan kimondta, na, jól van, akkor hozhatod. Azon a héten mi lányok is nagy izgalommal készítettük a krepp papírt a fa díszítésére. Minden színből csíkokat vágtunk, és ezzel díszítettük fel a májfát. Volt, aki bokrétába kötötte a krepp papírt. A lányokra még másik nagy feladat is várt, ajándékul a májfáért keszkenőt kellett hímezni a legényeknek. Szám szerint annyit, ahányan voltak a legények, akik hozzák a májfát. A zsebkendő egyik sarkába egy virágot, a másikba pedig egy szót, mégpedig az „Emlékül”-t hímezték. Hát a legényeknek is volt tenni való dolguk. Az erdésztől engedélyt kérni a fák kivágására. Ha ez már megvolt, egy délután kimentek az erdőbe, és kiválasztották a legszebb koronájú és legmagasabb fákat, aztán megjelölték úgy, hogy a törzsét egy kicsit megfaragták, hogyha már kimennek érte, könnyen megtalálják. Gyorsan elrepült a hét, a földeken is volt munka bőven, de már csak eljött az április utolsó estéje. És az est leple alatt széthordták a legények a májfákat a lányos házakhoz. Az egész család hozzáfogott a díszítéshez, hogy mire a legények a többit is széthordják, kezdhessék a felállítást. A literes boros üveg megtöltve nem maradhatott el egy fáról sem, közvetlen a koronája alá a törzsére lett felkötve. Akkor régen a faluban minden háznál volt eperfa, ennek a tövéhez gödröt ástak, ide állították be a májfát és láncokkal a fáéhoz kötötték. Ezeknek az eperfáknak nagyon jó vastag törzsük volt. Ma már talán nincs is a faluban ilyen fa, de más gyümölcsfa is megfelelt erre a célra, vagy pedig a kapu oszlop.

nograd kozseg majusfa allitas 04 nograd kozseg majusfa allitas 05

A legények egy létrával nyomták föl a májfát a másik oldalon szintén egy létrával állították meg, betakarták a gödröt, jól ledöngölték és fújhatta a szél a sok színes szalagot. Aztán jött a legényeknek egy kis áldomás. Sütemény, borozgatás, és igyekeztek még a többi házakhoz is, úgy hogy ez a munka éjfél utánra is elhúzódott. Volt olyan ház, hogy két májfát is állítottak, mert két eladó sorban lévő lány is volt a háznál. Hát megvirradt május első napja. Nagyon szép színfoltja volt a falunak a sok díszes májfa. Reggel aztán meg is indultak a találgatások, ennek, annak vajon ki is hozhatta, de a lányok nem árulták el, had kíváncsiskodjanak. Ekkor reggel még gyerekkoromban felmentünk a vártetőre, és onnan megszámoltuk, hogy összesen hány májfa is van a faluban. A májfát egy esetleg másfél hétig tartották meg, de a leengedés szigorúan vasárnap délután volt, ugyanaz a legénycsapat jött leengedni, amelyik hozta a májfát. A legények meg lettek vendégelve, egy szerény uzsonnával és megkapták a lánytól a szép hímzett zsebkendőt, aztán mentek tovább a többi házhoz is. A falu asszonyai kinn ültek a kispadon, ilyen kispad régen minden ház előtt volt, és többé már nem volt titok, hogy ki is hozta a lányoknak a májfát. Az én lánykoromban már nem hímeztünk kendőt, hanem a boltban vettük meg, már úgy mondtuk, hogy olyan „urasat”. Nekem is volt több alkalommal is májfám. Négytagú legény csapat hozta, és én már mind a négy fiúnak boltban vettem meg a zsebkendőt. Ma már ez a szép szokás is mondhatnám, el van felejtve. Talán ha egy-két kislánynak hoznak a szülei egy zöld ágat, és földíszítik, de ez is ritkán fordul elő. Így ahogy öregszünk, kihal az idősebb korosztály, kihalnak a szép hagyományok, népszokások is, de talán valahol megőrzik ezeket a jegyzeteket az ifjú nemzedéknek, ha ugyan érdekli őket, hogyan is éltek őseik?

Elektronikus ügyintézés

elugy banner nograd elektronikus ugyintezes logo

Pályázati információk

nograd palyzat szechenyi 2020 infotabla 20200607
magyarfaluprogram 353x199

nograd palyazat szechenyi terv plusz logo

 

nograd hulladekgyujtesi rend

nograd logo kozadattar glass

nograd ujsag nogradi hiradas logo 20200612

Keresés

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.